Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Stratégia

Először ne regisztrálj háromnál több oldalra, jómagam is három oldallal kezdtem. Ismerkedj az adott oldalakkal, tapasztald ki lehetőségeiket. Arra is stratégiát kell kidolgoznod, hogy hogyan tudsz az oldalakon leghatékonyabban dolgozni. Értendő ezalatt, hogy több oldalt tudj csinálni egyszerre. Eleinte a bevétel nagyon csekély szó szerint fillérek, sok embernek már itt elmegy a kedve a PTC-től. Azt mindenképpen tudni kell, hogy aki PTC-vel szeretne foglalkozni, na és persze profitálni belőle annak nem kevés kitartásra lesz szüksége. A PTC legfontosabb momentuma a direkt, illetve a bérelt referrensek szerzése. Direkt reffek azok a "dolgozóink" akik alád regisztrálnak az oldalon a regisztrációs linked segítségével. A bérelt reffek azok a "dolgozóink" akiket az oldalon bérelsz. A kettő között az a különbség, hogy amíg a direktek után nincs semmilyen költség, addig a bértelek után annál több. Ezért érdemes minél több direktre szert tenni, ami ugyan nem kis feladat, de megéri rá szánni egy kis időt. Ahogy a fórumokat olvasom, a nagy többség nem hajlik a direkt referralok felé, mert nélkülük is szépen lehet profitálni, kellő odafigyeléssel és kitartással. Minden esetre jó, ha vannak.  Bérelt(rented) reffek bérleti díja oldaltól függően 20 cent/reff, a legtöbb oldalon 3 darab a minimum bérelhető mennyiség, és hetente csak egyszer lehet vásárolni. Cserélni is kell őket, ha nem megfelelően kattintanak. Általában, ha öt napig nem klikkel egy reff, akkor csere. Ez a nagy általánosság, én általában megvárom azt a hét-nyolc napot. Ugyanis egy csere öt-hét cent, attól függ melyik a szóban forgó oldal, ezért ha eszeveszett cserére adjuk a fejünket, könnyen mínuszban találjuk magunkat. Ezért szeretem jobban az olyan oldalakat, ahol pontrendszer is van pl: Neobux, valamint a PTCEvolution scriptes oldalak nagytöbbsége. A pontrendszer előnyeit itt találod: https://ptc-klikkvilag.eoldal.hu/cikkek/gyik/5.-mi-a-ptc-evolution-script-/. A következő költséged reffjeid hosszabbítása, ami lehet 15-240 napra szóló. A 15 napos hosszabbítás szerintem nem jó semmire(10 cent/reff), maximum ha nagyon kiköltekeztél. Amikor reffet vásárolsz azt 30 napra kapod(20 cent/reff). Aki hosszú távban gondolkodik és hozzáteszem így éri meg legjobban, az:  90, 150 vagy 240 napra hosszabbít, itt már elég nagyok a kedvezmények. De mindezen költségek ellenére a reffek elengedhetetlenek a hatékony profitnövekedés szempontjából. Tehát, ha elérted azt a szintet, hogy elegendő pénzed összegyűlt a reffbérlésre, akkor első nekifutásra vegyél hármat. A három reff termel annyi profitot, hogy következő héten szintén tudsz venni egy hármas csomagot. Következő héten ötöt és itt egyenlőre befejezheted a reffek vásárlását. Kicsit ismerkedj velük, pl: mennyit kattintanak naponta, milyen időközönként cserélj (ha teheted pontokból). Ha hosszútávban gondolkozol, elkezdhetsz gyűjteni a minimum 90 napos hosszabbításra. Ez a folyamat nem megy olyan gyorsan, beletelhet egy kis időbe. Nos miután áthidaltad ezen kezdeti nehézségeket, akkor összegtől függően, már bérelhetsz több reffet is egyszerre. De ne felejtsd el, hogy a reffbérlés költségekkel jár! A penge éle a megfelelő cseréken múlik. Nekem bejött ez a szisztéma, de oldalanként lehet némi eltérés. Ezért nagyon ajánlom figyelmedbe, hogy az oldalakon található fórumokat alaposan tanulmányozd át, mielőtt komolyabban belevágnál. Ajánlom, hogy mielőtt tagságot vásárolnál egy oldalon, próbálj meg, minél több reffet gyűjteni és persze ne feledd el a fórumot behatóan tanulmányozni! Neobuxon 250 reffel már érdemes golden tagságot venni(90 dolcsi/év és kb. 10 dollár bevétel/nap). Ez a szám lehet kevesebb és több is, attól függ, hogy mennyire vagy ügyes, illetve szorgalmas. A fórumban olvastam olyan felhasználót, aki ultimate(800$/év) tagsággal, na és persze több ezer reffel elkerülte a havi 2000 dollár feletti bevételt. Ez a stratégia egyéni tapasztalataimra épült, mint már említettem minden oldalon változik, de alapkoncepcióként ez a módszer kitűnően szolgál. Én jelenleg 30 oldalt csinálok, hetente feleveszek 1-2 újat, ha nem jön be dobom az oldalt. Szóval 25-30 oldalnál többet szerintem nem érdemes csinálni, de ezt mindenki döntse el maga. Visszakanyarodva a direkt reffekhez legegyszerűbb módja a direkt reff szerzésnek a hirdetés. Számos ingyenes apróhirdetési oldat találsz a neten, ahol próbálkozhatsz, több, kevesebb sikerrel. Számomra a kevesebb része jutott. Nagyobb sikerrel járhatsz, ha saját regisztrációs linkeddel ellátott hirdetést adsz fel egy PTC oldalon. De még hatékonyabb lehetsz, ha ezt egy saját weboldallal teszed. Ez már nekem is jobban tetszik! Tudom nektek ajánlani a Traffic Exchange lehetőséggel ellátott oldalakat. Ezek az oldalak rendelkeznek egy különleges pontrendszerrel, avagy ha megtekintesz egy Traffic Exchange hirdetést, amiért ugyan pénzt nem kapsz általában, viszont kapsz pontokat amiket beválthatsz hirdetésfeladásra(egy pont egy hirdetés). A legígéretesebb Traffic Exchange oldalak:

Incentria, Clicksia: 0.8 TE pont minden megtekintett Traffic Exchange hirdetésért. Természetesen PTC hirdetések is vannak.

 

 

EasyHits4U: 0,5 pont a 15 másodperces hirdetésekért, 1 pontot ad a 20 másodpercesekért. A megtekinthető hirdetések száma végtelen(!). Még pénzt(1000megtekintett hirdetés 30 cent) is ad, igaz nem sokat, de szerint nem is ez a lényege az ilyen oldalaknak.

  The Best Traffic Exchange

 

Sok sikert és kitartó kattolást!

 

 

Írjátok meg ti is saját tapasztalataitokat és elképzeléseiteket!

 


Kulcsszavak: ptc, stratégia, traffic exchange, online pénzkeresés, ptc stratégia

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.